By 9th június, 2018 Hírek, Uncategorized Comments Off

A vitorlázás múltja több ezer éves, mára felvirágzott, elérhető szolgáltatássá vált a vitorlás bérlés Balaton több településén is. De hogy is volt ez régen?

A Balatonon a római időktől kezdve úsznak hajók, melyeket sokáig leginkább halászatra használtak.  A balatoni hajózás első nagy korszaka a Festetics családhoz fűződik. A általuk üzemeltetett Kristóf nevű „sóhajó” teherszállító vitorlás volt. 1753-tól szállított sót Balatonkeneséről Keszthelyre és visszafelé sem járt üresen. Fedélzetén fával, borral és egyéb áruval megrakva kötött ki Kenesén.

balaton vitorlázás szkúner

Egy korabeli scooner vázlata

Az 1790-es években Festetics György is foglalkozott hajóépítéssel, majd Bori Antal hajósmester hajóépítő üzeme is beindult. 1797-ben a Főnix vitorlás gálya két árbocával kitűnt az eddigi hajók közül. Nyár közepén bocsájtották először vízre. 16 öl hosszan és 3 öl szélesen szelte a hullámokat, 16 evezős helyet biztosítva büszke legénységének. Kormányosként időnként feltűnt maga Bori Antal is. Az áru és személyszállítás mellett természetesen a szórakozást is kielégítette, fedélzete vendégségeknek, ünnepségeknek is otthont adott. Kísérőhajója az egyárbocos „Szolgája” postahajó volt, mely összekötötte a nagy vitorlást a parttal, ha a víz túl sekélynek bizonyult. Festetics László, a Balaton első sportvitorlázója is foglalkozott hajóépítéssel. A nevéhez fűződik az egyárbocos Heléna is.

 

Az 1800-as évek közepén Széchenyi próbálkozott a sportvitorlázás bevezetésével. Az általa Balatonra hozatott Kisfaludy legénységével kezdődött el a versenyzés. Erzsébet királynő 1866-os látogatására a magyar főurak vitorlásokat hozattak és 1867-ben megalakult a Balaton-Füredi Yacht Egylet a jelenlegi Yacht Klub helyszínén.

balatoni hajózás kisfaludy1879-ben a sportvitorlázás lendületet kapott. Richard Young megépített egy hajóépítő műhelyt és itt készült el 1881-ben az első balatoni vitorlás, a Mariska. A vízre bocsájtása fogantyú hiányában még igencsak nehézségekkel járt. 8 ember emelte magasba, így fejenként 1 mázsát kellett megtartaniuk és 10-15 métert cipelniük, vagy a tőkesúly alá görgőket helyeztek.

1882-ben rendezték meg az első vitorlásversenyt. Két-három éven belül színes vitorlás élet alakult ki Balatonfüreden. Megalakult hazánk első vitorlás klubja, a Stefánia Yacht Egylet, ami 25 nagy jachttal, harminc csónakkal és három motoros hajóval rendelkezett. A balatonfüredi klubház 1886-ban a vitorlázás fő központjává vált.

A XX. század elején már leginkább a tulajdonos által kormányzott, tőkesúlyos hajók közlekedtek. Megalakult a Balatoni Yacht Klub. A közeli településeken egymás után létesültek a vitorlásklubok és a Délivasút megépülése is közelebb hozta a Balatont a világhoz.

A Kékszalag tókerülő vitorlásversenyt 1934-ben rendezték meg először és idén 50. alkalommal kerül rá sor. Balatonfüred jelenleg is a magyar vitorlázás legfőbb városa és nincs ma Balaton-parti település vitorláskikötő nélkül.