Tanácsok

– Érkezés előtt 1 órával mindig jelentkezzünk be a +36 20 349 0419 vagy a +36 70 28 65 773-as telefonszámon, hogy a hajó átadások érkezési sorrendjét a kollégáink a legoptimálisabb módon tudják beosztani.

– A hajó visszaadása előtt legalább 1 órával jelezzék kollégáinknak, hogy mikor szándékoznak visszaadnia  hajót. Amennyiben ezt elmulasztják, úgy sajnos biztosan várakozniuk kell. A hajókat bejelentkezési sorrendben tudjuk visszavenni, de így is várakozásra is lehet számítani.

– A hajó visszaadásakor és a átvételekor kérjük, hogy az esetlegesen felmerülő hibákat jelezzék kollégáinknak, hogy szolgáltatásunk színvonalát javítani tudjuk.

Hasznos ingyenes applikációk (javasolt letölteni és használni):

  • Navionics Boating Marine and Lake ( 14 napig ingyenes verzió, amelyet offline is lehet használni. A Balaton térképét le kell tölteni, így a mélységvonalak és a kikötők adatai is látszani fognak. A vízi GPS-en szemléletesen látszanak a kardinális jelek, a tihanyi kardinális folyosó (amit szigorúan be kell tartani) és a kőgátak a víz alatt.
  • TaVihar applikáció a viharjelzések változásait jelzi a Balatonon
  • WindFinder nevű időjárás előre jelző program a legpontosa a Balatonon, de nincsen 100%-os pontosságú applikáció, ezt fontos megjegyezni. Az időjárás a Balatonon nagyon gyorsan változik és képtelenség pontosan előre jelezni! A WindFinder programban Balatonfüred lokációt kell beállítani.
  • Vitorlázz Itthon applikáció a balatoni térkép, szolgáltatások és kikötők leírását tartalmazza.

Hasznos tanácsainkat két témakörben foglaltuk össze:
1. Hasznos tanácsok a vitorláshajó bérléssel kapcsolatosan

Az HAJOSPROGRAMOK.HU minden elektromos és vitorláshajója nem dohányzó! Dohányozni a kabinokban (bele értve a mosdókat és wc-t is) szigorúan tilos. Dohányozni csak a cockpiten szabad, a cigarettavégeket az erre rendszeresített cigaretta tartóban helyezzék el. Vigyázzunk arra, hogy sérüléseket ne okozzunk az égő cigarettavéggel sem a társainkban  sem a vitorláshajóban. Amennyiben a kabinban dohányoznak, az kaució megvonást eredményez!

A vitorláshajóinkra csak puha talpú cipőben (főként vitorlás lábbelikben), vagy mezítláb szabad fellépni. Magas sarkú, illetve körömcipőben a vitorláshajóra felmenni tilos, mert sérüléseket okoz a vitorláshajó érzékeny műanyag gél felületén.

A gyerekek nagyon szeretnek rajzolni, festeti a nyaralás alatt is. Amennyiben gyerekekkel megyünk fel a vitorláshajóra, a tollakat , festékeket és filctollakat ne adjuk oda nekik. Sajnos a vitorláshajó billegéséből adódóan óhatatlanul is összefirkálhatják a bőr ülőfelületet, amely sajnos nem tisztítható. Az ilyen szennyeződések csak teljes bőrcserével javíthatóak, mely költségeit levonjuk a kaucióból.

A vitorláshajóra csak az alap tisztálkodási felszereléseket szabad felvinni. Mindig gondoskodjunk arról, hogy ezek a vegyszerek megfelelőképpen rögzítésre kerüljenek. Egyéb vegyi anyagot felvinni tilos! Ide tartoznak az aerosolos rovarirtók és tisztítószerek is. A rovarok ellen megfelelő riasztószererről a HAJOSPROGRAMOK.HU gondoskodik. Figyelem a maró hatású és tűzveszélyes szerekből eredő károkat a biztosítás nem fedezi!

Csak szobatiszta állatokat szabad felvinni a fedélzetre. Amennyiben állatokat viszünk fel úgy gondoskodjunk arról megfelelő időközönként “ki tudjon” menni wc-re. Mivel nem vagyunk egyformák (és feltételezzük, hogy más bérlőket a későbbiekben zavarhat) az állat az ágyban velünk nem aludhat!

Gondoskodjunk az állat vitorlás cockpiten, vagy szalonban történő fekvőhelyéről.

Minden vitorláshajónk úgynevezett vízpumpás WC-vel került felszerelésre. A WC-be szigorúan tilos WC papírt, papírt, kéztörlő papírt, intim kendőt, vagy intim betétet dobni. Minden WC mellett található egy zárt fedelű szemetes, melyet rendszeresen ürítünk. A WC eldugulásából eredő javítási költséget a kaucióból térítjük meg.

Vigyázzunk értékeinkre! A vitorláshajóink kulccsal lezárhatóak. A vitorlásban tárolt értéktárgyakért felelősséget nem vállalunk! Kérjük figyeljen értéktárgyaira!

A vitorláshajón történő étkezésnél vigyázzunk arra, hogy a vitorlázás közben forró, vagy nehezen kimosható (foltot hagyó) italok kiöntése balesetet okozhat. A balesetek és kellemetlenségek elkerülése érdekében az italokat tároljuk az erre rendszeresített italtartókban.

Védekezzünk a szélsőséges időjárás és az erős nap hatásai ellen! Legyünk felelősséggel társaink, gyermekeink iránt. Védekezzünk a kihűlés ellen megfelelő öltözékkel. Használjunk rendszeresen napolajat, naptejet az erős UV sugárzás ellen.

Vigyázzunk a tisztaságra, a hulladékot tegyük mindig a kihelyezett szemeteskukába. A takarítás költsége az elfogadható mértékű szennyeződések eltávolítását fedezi. A hajóinkban tisztítószerekkel azonnal eltávolíthatjuk a véletlenszerű szennyeződéseket. A rendkívüli szennyeződések eltávolítása külön díjazással kerülnek felszámításra.

Mielőtt elindulunk vitorlázni győződjünk meg arról, hogy minden okmányunkat és vezetői engedélyünket magunkkal hoztuk az útra. Ezeket az okmányokat az HAJOSPROGRAMOK.HU az elektromos és vitorláshajó bérbeadásakor köteles ellenőrizni és a bérleti szerződést csak ez alapján tudja kiállítani. Amennyiben a megfelelő okiratok nem állnak rendelkezésre, úgy sajnos nem engedélyezhetjük a kikötőből való kifutást! Az ilyen okból való meghiusult nyaralás foglalóját nem tudjuk visszafizetni.

II. Általános hajózással kapcsolatos illemszabályok

A vitorlás sport hagyományai erősek, tradíciói régi történelmi korokra nyúlnak vissza. A tradíciók őrzése is ennek a “játéknak” a része. A megszületett illemszabályok jórészt az angol észjárást követik. Ezeknek a szabályoknak egy része beépült a hajózási szabályokba is, más része íratlan szabályként (mint illemszabály) él közöttünk. Ezen szabályok be nem tartásáért nem jár büntetés, mégis számolnunk kell azzal, hogy másoknak kellemetlenséget okozhatunk.

Adjuk meg a módját a hajózásnak, legyen ünnep a vitorlázás, emeljük ki a hétköznapokból a vízen töltött órákat!

  • Ha fedélzetre lépünk először a hölgyeket üdvözöljük, azután a férfiakat kor szerinti sorrendben.
  • Vendéggel nem illik éreztetni, hogy egy “szárazföldi patkány”.
  • A fedélzetre csak puha talpú cipőben, vagy mezítláb lépünk.
  • Használjunk mindig lobogót. A zászló a hajó dísze.
  • Ha két hajó egymás mellett elvitorlázik akkor csak a kapitányok üdvözlik egymást.
  • Nem szokás, azaz nagyon csúnya dolog kirakott pufferekkel hajózni. A kifutás után a puffereket szedjük mindig be.
  • Kifutás előtt a kapitány mindig rendezze el a köteleket és ellenőrizze a hajó biztonsági berendezéseit, folyadékszintjeit, utasait.
  • A kitérésre kötelezett hajónak nem illik a kitérést az utolsó pillanatig halogatni. Általában 10-20 hajóhosszal korábban egyértelműen adjuk annak jelét annak, hogy a tisztában vagyunk azzal, hogy útjogot kell adjunk és biztosítsuk ezáltal a másik hajót arról, hogy zavartalanul haladjon tovább.
  • Nyílt vízen horgonyzó és napozó hajó mellett nem illik közel elhaladni. Hagyjuk meg az ilyen hajó intimitását, főként ha horgásznak a hajóról.
  • Nem tisztességes eljárás hátszélvitorlával közlekedő vitorlás hajónál az útjogunkat kierőszakolni.
  • Ha nagyobb hajó nyílt vízen előz egy kisebb hajót, akkor elegánsabb és sportszerűbb azt a szél alatt tenni.
  • Ha azt látjuk, hogy egy másik hajó bajban van, akkor ajánljuk fel segítségünket. Ha veszélyben van a másik hajó akkor a segítségnyújtás kötelező!
  • A kikötésre készülő hajót megelőzi és oda kikötni ahová ő szeretne durva faragatlanság.
  • Ha a kikötőben olyan bikához kötünk ki ahol már más korábban kikötött, akkor a saját kötelünket úgy rögzítsük, hogy ha a másik hajó el akar indulni, akkor azt anélkül is megtehesse, hogy a mi kötelünket el kellene előtte oldani. Általában azt javasoljuk, hogy a kikötő kötelünket a bikán áthurkolva a vitorláshajónkont található kikötő bikán rögzítsük.
  • A kikötőben a puffereket mindig úgy kössünk ki, hogy ha mellénk áll egy hajó akkor segítsünk neki a sérülések elkerülése végett. Mindig gondoskodjunk mi előre a kikötéskor előforduló problémákról.
  • Idegen kikötőbe érkezve mindig jelentkezzünk a kikötőmesternél.
  • Lehorgonyzott hajó horgonyán keresztbe dobni a miénket nem szabad.
  • Kikötéskor mindig ajánljuk fel segítségünket a másik hajónak.
  • A szomszéd hajójára soha semmilyen megjegyzést nem szabad tenni!
  • Ha éjszakai vitorlázás után kötünk ki, akkor azonnal kapcsoljuk le a pozíció fényeket.
  • A kikötőben este 10 és reggel 8 között nem illik hangoskodni, a motort bőgetni, a hifit hangosan hallgatni.
  • A kikötőbe ki és beálláskor mindig lassan, alacsony gázzal hajtsunk. Nem illik nagy gázzal hullámokat verni.
  • A kikötőbe behajtáskor mindig engedjük ki az éppen kihajtó hajó(ka)t, majd csak ezután hajtsunk mi be.
  • Kikötőből csak motorral álljunk ki és be. Még ha ez nem is kötelező szabály a Balatonon, mégis a vitorlával történő ki és behajtás megrémíthet másokat.
  • Hajónkat mindig úgy hagyjuk a kikötőben, hogy a feltámadó szél ne verje a köteleket az árbochoz. Hagyjuk pihenni a szomszédjainkat, ezért a felhúzó köteleket jól lazítsuk meg.
  • A kikötőben WC-t soha nem szabad használni. Minden kikötő jól felszerelt, ezért tisztálkodásra és WC-re mindig használjuk a közös helyiségeket.
  • Hulladékot, szemetet a vízbe dobni bűn! Természet károsítás és mások megkárosítása is egyben.
  • Dohányosoknak nem illik szél felőli oldalon hamuzni.
  • Ha egy hajón sokan vagyunk, akkor nem illik a kabin bejárata előtt tartózkodni.