Hajós programok a Balatonon idén is!

Az, hogy hajóink a legmodernebb technikával felszereltek, karbantartottak, sőt, minden évben újak is találhatóak közöttük, tény. Ám az is tény, hogy hajós programok nélkül csupán közlekedési eszközök, amelyekkel A-ból B-be lehet eljutni – igaz, a vízen.

Nem is akármilyen vízen, hiszen a Balaton Közép-Európa egyik legszebb és mindenképp a legnagyobb állóvize, amit már a partról nézni is csodálatos, a hullámain ringatózni pedig még azoknak is szinte földöntúli élmény, akik gyakran szállnak vízre. Hajós programjaink mindenki számára elérhetővé teszik ezt az élményt, és egy kis pluszt is adnak hozzá: az egyszerű sétahajókázáson túl számos lehetőség vehető igénybe még most, a járványveszélyes időszak alatt is!

Amennyiben szeretne részt venni egy hajós programon családja, barátai, vagy közvetlen munkatársai társaságában, válasszon bennünket! tekintse meg bérelhető hajóinkat, illetve a programlehetőségeket, majd vegye fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeink egyikén, és egyeztessünk időpontot!